A huszadik század első fele úgy vonul be az emberiség történetébe, mint az európai lakosság hatalmas rétegei társadalmi vagy faji elméletek alapján való kiirtásának időszaka. A mai közvélekedés érthető szerénységgel hallgat erről.
Az emberi természet egyik, ekkoriban feltárt legcsodálatosabb tulajdonsága az engedelmesség. … Az ártatlanok lemészárlásának pedig nem is tízezrek, nem is tízmilliók, hanem gigászi tömegek voltak engedelmes szemtanúi. De nem csak engedelmes szemtanúi: ha parancsot kaptak, szavaztak a megsemmisítés mellett, zúgással fejezték ki a tömeggyilkosságokkal való egyetértésüket.
Előfordult persze ellenállás is, akadt példa arra, hogy egyesek a halálra szántak bátorságával léptek fel, voltak lázadások, volt önfeláldozás, amikor valaki egy távoli, ismeretlen ember megmentése érdekében kockára tette a saját és a családja életét.
( részlet Vaszilij Grosszman: Élet és sors című regényéből. Fordította: Soproni András.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2013. 243-244. old )



